Nina a Bulgáriai Szófiában született 1989. Január 9.-én. Születési neve, Nikolina Konsztantinova Dobreva volt, azonban később, a munkássági pályája miatt megváltoztatta. 2 éves volt, amikor Kanadába költöztek ahol az Ontario tartományi Torontóban nevelkedett. 2009-ben hozta meg neki a Vámpírnaplók című sorozat a nagy áttörést, melyben kettő karaktert játszhatott el. A főszereplő Elena Gilbertet, és annak gonosz Petrova hasonmását, Katherine Piercet.

 

 

Then Came You 2019.02.01

A hipochonder repülőtéri poggyászkezelőként dolgozó kénytelen szembenézni a félelmeivel, amikor egy brit végső stádiumos beteg tinédzser felkéri őt, hogy segítsen neki megvalósítania a bakancslistáján található pontokat.

Fam 2019

Az apjával élő fiatal nő, aki összeköltözik az idősebb testvérével, és vőlegényével.

Lucky Day 2019.09.18

Red, akit most engedtek szabadon a börtönből megpróbálja össze és fenntartani a családját, miközben a múltja folyton követi. Luc, aki egy pszichopata szerződéses gyilkos bosszút akar állni testvére haláláért.

Run this town 2019.03.09

Egy film a város belső működéséről, a gyakornokok és asszisztensek szemén keresztül akik azt vezetik.

Sick Girl (előkészületek)

Vígjáték egy olyan nőről, aki úgy érzi, hogy barátai és ő teljesen szétváltak. Ez egy tipikus példája a "légy óvatos, mit kívánsz" közmondásnak, ahol egy apró hazugság az egész közösséget szétválasztja.

 

The Beauty Book For Brain Cancer

A könyv eladásából származó bevételt, kettő alapítványnak osztják ki. Az egyik a Voice Against Brain Cancer, ami agydaganatos emberekkel foglalkozik, a másik pedig a Sydney Neurology Oncology Group, ami az emberek testidegrendszerével foglalkoznak, illetve a daganat,rák ellenszer megtalálásával.

 

Free The Children - We Are Strong Together

Nina csatlakozott a Free The Children "We Are Strong Together" című kampányához, ami azt jelenti hogy együtt erősebbek vagyunk. Ezzel arra ösztönzik az embereket, hogy vegyenek Rafiki karkötőket, egy "összetartozást" szimbólizálva.

 

It On Us

Nina az Its On Us nevű kampányhoz 2015 végén csatlakozott. A kampány célja, a szexuális erőszak elleni küzdelem. Támogatja az erőszakon átesetteket, áldozatokat, illetve segít felismerni, és túllépni a helyzeten.

 

Kind Campaign

A Kind Campaign alapítója, Lauren Paul, Nina egyik nagyon jó barátnője. A szerveszet, különböző jótékonysági szervezeteknek gyűjt pénzt, és sok helyre szervez különböző ingyenes programokat, az iskolákban.

 

 

Egy szerkesztő van, Izabella
Ne használj trágár szavakat kérlek
Itt kérhetsz cserét, nyugodtan
Ha szeretnél, a nevedhez nyugodtan tölts fel képet vagy gifet

 

 

    

    

    

Szabályok/Lekerülés/Várólista

Vár: -
Lekerült: 

Szerkesztő: Izabella
Nyitás: 2017.01.19
Re-opened: 2019.11.12
Design,kódok: Katie, Linda, Izabella
Az oldal nem áll kapcsolatban Nina Dobrev-val, sem barátaival, sem családjával. Ez csak egy rajongói oldal, ami mindössze azzal a céllal jött létre, hogy a rajongók magyar nyelvű friss hírekhez,illetve információkhoz jussanak a színésznőről. Az oldal minden szöveges anyaga saját írás és/vagy saját fordítás vagy gyűjtés, ezért másolása tilos.
Nina fanok száma
Indulás: 2017-01-19
 
Nina twitter bejegyzései
 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Daily-Nina

Újabb képek, Nina hétvégéje

2017.03.12. 20:27, Emily

Március 10.-én, amikor a finálét levetítették, akkor a stábnak, szereplőknek nagy része részt vett egy nagy, közös vetítésen, ahol a finálét nézhették együtt. Gondolom, sok érzelmes pillanat keletkezhetett, és erről hoztam nektek most pár képet, mert természetesen Nina is részt vett.

      

Illetve, hoztam nektek három darab behind the scene képet, amin Nina Elenaként, a "szüleivel" van. A véleményben leírtam,hogy nagyon megható volt a vége, és nagyon jó utoljára őket így együtt látni. :)

      

Plusz, Nina a hétvégét eddig egy hotelben tölti a barátaival, barátnőivel. Előadásra mentek, ahol Nina rettentő csinos volt,de sajnos hivatalos képek még nem kerültek elő, csak Instagramról, illetve amit még én screeneltem :)

      

Katherine visszatért!

2017.03.10. 19:39, Emily

Igen! Igen! Igen! Igen! 

Kaptunk egy videót amin Julie Plec beszél a sorozatról, és a fináléról. Ebben a videóban, volt egy pár másodperces bevágás, ahol Katherine Pierce megjelenik! Egyből screeneltem, és hoztam nektek a képeket! Hát, én eszméletlen boldog vagyok, hogy viszontlátjuk, ugye ezt tudhattátok már, hogy én óriási Kath párti vagyok. :D Úgyhogy, most örül a szívem, de egyben sír is. De búcsúbeszédet, még mindig nem!.

Plusz, még az előzetesekből kiragadtam pár jelenet képet, és azt is elhoztam nektek, amelyeken Elena szerepel. :3

      

Összes promo,sneak peak egyben a 8x16ról

2017.03.10. 15:05, Emily

Nina jelenleg ismét csendes pihenőn van, néha Instastoryzik de sajnos ő nem látszódik benne, maximum rikán egy-egy pillanatra. A napokban Julie Plecel, Jessica Szohrral, és Lane Cheekel készítettek egy vacsorát Nináéknál. Az este pedig iszogattak, és szórakoztak a barátokkal, barátnőkkel. 

Eljött ez a nap is, a Március 10.-e, ami a Vámpírnaplók végét jelenti, a finálét, és a Forever Yours-ot. Még mindig nem tudom felfogni, és nem most szeretnék "búcsúbeszédet" írni, hanem ha megnéztem a részt,ami valószínűleg holnap lesz. Viszont,mivel érdemleges hír nincsen Nináról, elhoztam nektek az összes sneak peeket, illetve promot, a 8x16, és a Forever Yoursról. :) 

  

  

#TVDFOREVER

Újabb képek Mexikóból

2017.03.06. 13:06, Emily

Nina mégmindig Mexikóban van, Jules lánybúcsúján. Nagyon sokat szórakoznak,nevetnek,isznak,és buliznak. Mikor egy buszban, mikor egy hajón, mikor egy Mexikói étterem szerűségben. Elhoztam nektek még a többi képet is, illetve később még a mai képeket is elhozom. Valószínűleg, hogy már nem tartózkodnak sokáig, ugyanis hétvégén volt a hivatalos lánybúcsú. :) 

      

8x15, nagy csalódás

2017.03.04. 18:41, Emily

Gyerekek.. Ez valami hatalmas csalódás volt számomra, ez a rész.
Belinkelem nektek, szokás szerint, majd leírom a véleményem,mert nem tudom magamba tartani. 

SOROZATBARAT
INDAVIDEO

FIGYELEM! SPOILER!

Valójában, nem szeretnék az egész részről írni,mert úgy gondolom nincs sok értelme. Röviden, Steroline pillanatok gyönyörűek voltak, elsírtam magam, Bonenzo pillanatok szintén, ott is elsírtam magam. Damon, hozta a formáját, bár, papnak eléggé .. Érdekes volt :D De legalább szórakoztató, és végre komolyan vett valamit, és nem hülyéskedte el. 

Amiről valóban beszélni szeretnék, az a tévhit, miszerint "Katherine Pierce visszatér".. Nos, cikket is írtam róla, mert tényleg megvolt vezetve az egész világ, az összes néző, és mindenki elhitte,hogy végre a képernyőn láthatja ismét a híres, és gonosz Katherine Piercet. De nem. Ez nem így történt. Ugyanis helyette, egy teljesen ismeretlen nőt raktak be, akiről kb senki semmit nem tudhatott, és annak a lányát, Vickyt. 
Komolyan, most kell ennyire erőltetni ezt a Donovan családi szálat? Szerintem a nézők 80%-a nem kíváncsi a Donovan szálra, bármennyire is próbálkoznak. Komolyan? Ugyanúgy kellett beöltöztetni, és hajat göndöríttetni Vickynek is, az anyjának is, mintha Katherine lenne? Őszintén szólva, ez nem tartozott abba az "úristen mekkora fordulat, dejó" kategóriába, hanem a "úristen, hát k**ják be" kategóriába. Legalábbis számomra. Komolyan, én alig vártam ezt a részt, csak is Katherine miatt, és nem azt kaptuk amire számítottunk. Ezek után már Delena endgame-be sem merek bízni, mert ha ezt eljátszották, azt miért ne.. :"D Fú, nagyon felbosszantott most ez a dolog, és úgyvoltam vele hogy muszáj kiírnom, akkor is ha nem Ninához kapcsolódik szorosan. Rövidre zárva a szót, nekem ettől a résztől mindkét szemem sírt, de az egyik a csodás Steroline, Dafon, és Bonenzo pillanatokért, a másik pedig idegességemben, amiért nem láttam viszont Katherine Piercet.

Ha nektek is van véleményetek, nyugodtan írjátok meg nekem chatben, kíváncsi vagyok hogy rátok hogyan hatott ez a dolog. :)

8x16, forever yours promo

2017.03.04. 13:27, Emily

Kaptunk egy újabb előzetest. A 8x16-os promot összekapcsolták az egy órával a finálé előtt lejátszódó, Március 10.-ei, Forever Yours előzetessel. Már beszéltem nektek erről, de most újabb hírek jelentek meg róla, megtudhattuk pontosabban mit is fog takarni ez az epizód. 

Nyolc fantasztikus év után, a Vámpírnaplók sorozata közeledik a drámai véghez. Ez az egy órás epizód tele lesz interjúkkal, az aktuális és régi szereplőkkel. Szintén a producerekkel, Julie Plec és Kevin Williamsonnal. Láthatunk majd színfalak mögötti felvételeket, az utolsó évadból, és néhány történetet író, különleges pillanatot az elmúlt nyolc évből.

Őszintén szólva, én már nagyon várom, kíváncsi vagyok. Nagyon rossz lesz, az elkövetkezendő egy hét, mert egy korszaka az életemnek, és sok mindenki másénak, befejeződik. De, nem is húzom tovább a szót, nézzük az előzetest. :)

i was feeling epic

2017.03.02. 20:30, Emily

Kevin Williamson mesélt a finálé címéről. A cím I Was Feeling Epic, Elena és Stefan beszélgetéséből ered. Kevin elmondta, hogy mennyire megható volt ez a mondat számára, és hogy mennyire fontos jelentése van.

Találkoztunk, beszélgettünk, és ez volt epikus. De aztán a nap felkelt, és a valóság meghatározott.
Amikor Elena Gilbert először mondta ezeket a szavakat Stefan Salvatorenak a második részben, valójában csak egy okot keresett arra, miért nem lehetnek együtt.Az ő életük túl bonyolult. De a végén, Stefan emlékeztette őt hogy az ő kapcsolatuk milyen epikus volt, és elismételte ugyanezeket a szavakat mielőtt megcsókolta őt... Utána, a valóság valóban meghatározott lett. 
Azonban,nem az volt az egyetlen epikus pillanat, ami a képernyőn történt. A társ alkotó, Kevin Williamson soha nem felejtette el felolvasni azt a mondatot, és soha nem felejtette el mit is jelentett ez a mondat a sorozatnak.
Julie Plec írta ezt a gyönyörű monológot, és emlékszem amikor először elolvastam, sírni kezdtem.
 
Mondja Williams, az EW-nek. 
Aztán, amikor Stefan vissza jött, és újra kimondta, emlékszem széttépett. Tudom,hogy ez egy különleges mondat. Amikor lelősz egy pilótát, soha nem fogod tudni hogy működni fog-e. De, a második és harmadik epizódban van az,ahol ez kezd összeállni. És ezaz, amiért tudod, hogy a sorozat igenis él.

Oldal Facebook csoportja

2017.02.28. 17:33, Emily

Egy kedves barátnőmmel, Alizzal, indítottunk egy Facebookos csoportot az oldalnak.

A csoportban lehet beszélgetni, lehet híreket megosztani, barátkozni, néha még spoilerezni is,de azt természetesen úgy,hogy előre le van írva hogy "Spoiler" :D
Ha szeretnétek, csatlakozzatok, nagy szeretettel várunk mindenkit ! <3 

A képre kattintva eljuttok a csoportba, sok sok puszi mindenkinek :* 

Elena & Damon ismét

2017.02.28. 12:25, Emily

Úristen... Úristen.. Úristen.. Kb így keltem fel ma reggel, amikor felnéztem Facebookra, és megláttam a legújabb kis promot, a The Vampire Diaries 8x16. részéből... Egyszerűen, úristen.
Annyira jó ismét együtt látni, az ÁLOMPÁRT. Mert igenis azok voltak, és örökké azok maradnak. Akár Nianként, akár Delenaként, egyszerűen.. Tökéletesek együtt, legalábbis ez az én véleményem, és azt hiszem még sokak másoké is. :D 

Ugye, még az előző promo videóban találkoztak, most viszont megölelik egymást. És jaj, nem tudom hangsúlyozni,mennyire jó érzés ezt látni.. De ha belegondolok, hogy már csak 2 hét.... Fú.. Nem tudom hogyan fogjuk átvészelni az az utáni időszakot :"D De, nem baj... Felállunk, és tovább megyünk :D 

Najó, nem húzom tovább a szót, nézzétek meg ti magatok, és és és.. És ennyi :) Csak nézzétek, a tökéletes párt.. *-* 

Plusz, még tudjátok már hogy  a screenshotok mestere vagyok :"D Szóval, ismét hoztam nektek képeket, amiket én készítettem, ebből a részből. A galériában megtaláljátok az összeset <3 

Megjegyzés: Igen, tudom hogy az egyik kép bakis, mert kilóg Nina igazi haja, de nem probléma, mi így imádjuk. :D

      

 

Nem csak Elena tér vissza, halál a fináléban

2017.02.20. 16:31, Emily

Egy új hír csattant fel a külföldi hírlapokon, miszerint Nina nem csak Elena Gilbertként tér vissza, hanem a gonosz Katherine Pierceként is.
Személyszerint én brutálisan örülök ennek, mert imádom Katherinet, bármennyi rossz dolgot is csinált, és ami mégjobb, hogy ez nem csak egy lájkvadász pletyka, hanem Julie Plec megis erősítette ezt az infót.
Az utolsó 3 részre visszatér Jeremy Gilbert, Jenna néni, és John bácsi is.
Szerintem ez egy remek dolog, hogy a rég "elvesztett" karaktereket visszahozzák, ugyanis úgy gondolom hogy pontosan ettől lesz igazán lezárva.
Komolyan kezdem gyűjtögetni a zsepis csomagokat, mert előre látom magam amint a gép előtt ülök az ágyban, és körülöttem mindenhol zsebkendők, és könnyek hada van, miközben chipset eszegetve zokogok, és azt kérdezgetem "Miért?"

A következő hír nem éppen ennyire "boldog", ugyanis egy nagyon fontos szereplőt fogunk elveszíteni a sorozat fináléjában.
Az Entertainment Weekly ott volt a forgatáson Januárban, így elsőként számolt be a jelenetről.

''Elena Gilbert sír. A Mystic Falls temetőben áll, ahol már számtalanszor búcsúzott el. Elenát körbeveszi mindenki, aki számít. Nos, majdnem mindenki. Egy ember hiányzik, ugyanis ez egy temetés. Egy viszlát, ráadásul elég jelentős.''

A nyilatkozat után Julie Plec is nyilatkozott az EW-nek.

''Szerettük volna, ha minél érzelmesebb lesz, tele akcióval, és fantasztikus látvánnyal.''

Személyes véleményem az, hogy úgy érzem Damon lesz az.
Nagyon remélem hogy nem ő, mert akkor tényleg az egész sorozatnak semmi értelme az én szememben, Steroline és Bonenzon kívűl.
De talán Bonnie lesz, nem fogja tudni elviselni a fájdalmat hogy bizony Enzo nélkül kell tovább élnie.
Vagy, akár Stefan is lehet, mert elég sok kusza bajba keveredik, amióta ember.
Szerintetek ki lesz az?

Újabb születésnapi buli, The Vampire Diaries 8x13

2017.02.19. 14:47, Emily

Nina tegnap este újabb születésnapon vett részt, ezúttal Todd Lasance, aki Juliant alakította a The Vampire Diariesben, és Miles Teller szülinapján. A szokásos csajszi banda pár tagja ott volt, köztük Cheek Lane, és Nikki Erwin is. A szülinapot végig Instastoryzták szinte. Sajnos "hivatalosabb" képek még nem jelentek meg, ugyanis jelenleg Los Angelesben reggel 6 óra van, valószínüleg még tart a buli, vagy mindenki alszik. Azért amit tudtam screenshotolni, azokat elhoztam nektek, illetve még egy képet hoztam, amin Nina a barátnőivel pózol az új, legós Batmannel.:D

      

18.-án este kijött az újabb The Vampire Diaries 8x13 "The Lies Are Going To Catch Up With You"  azaz, "A Hazugságaid Fognak Utolérni" című rész feliratosan, és mint mindig, beteszem ide nektek a linkeket. 

INDAVIDEO
SOROZATBARAT

Illetve elhoztam nektek még kettő jobb minőségű képet Ninának a visszatéréséről, azaz Elenáról.

 

Illetve még egy kisebb érdekesség az oldallal kapcsolatban, hogy ma egy hónapos, aminek én nagyon nagyon örülök. Hozzá kell tennem, elképesztőek vagytok, ugyanis a pontos nyitás óta, körübelül 3 hét alatt több mint 2000 Ninátor volt az oldalon, és az átlag látogatottság is 70. 
Szóval, óriási köszönet, Nina nevében is mondhatom nyugodtan azt hiszem, és imádlak titeket *-* <3

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon