Nina a Bulgáriai Szófiában született 1989. Január 9.-én. Születési neve, Nikolina Konsztantinova Dobreva volt, azonban később, a munkássági pályája miatt megváltoztatta. 2 éves volt, amikor Kanadába költöztek ahol az Ontario tartományi Torontóban nevelkedett. 2009-ben hozta meg neki a Vámpírnaplók című sorozat a nagy áttörést, melyben kettő karaktert játszhatott el. A főszereplő Elena Gilbertet, és annak gonosz Petrova hasonmását, Katherine Piercet.

 

 

Then Came You 2019.02.01

A hipochonder repülőtéri poggyászkezelőként dolgozó kénytelen szembenézni a félelmeivel, amikor egy brit végső stádiumos beteg tinédzser felkéri őt, hogy segítsen neki megvalósítania a bakancslistáján található pontokat.

Fam 2019

Az apjával élő fiatal nő, aki összeköltözik az idősebb testvérével, és vőlegényével.

Lucky Day 2019.09.18

Red, akit most engedtek szabadon a börtönből megpróbálja össze és fenntartani a családját, miközben a múltja folyton követi. Luc, aki egy pszichopata szerződéses gyilkos bosszút akar állni testvére haláláért.

Run this town 2019.03.09

Egy film a város belső működéséről, a gyakornokok és asszisztensek szemén keresztül akik azt vezetik.

Sick Girl (előkészületek)

Vígjáték egy olyan nőről, aki úgy érzi, hogy barátai és ő teljesen szétváltak. Ez egy tipikus példája a "légy óvatos, mit kívánsz" közmondásnak, ahol egy apró hazugság az egész közösséget szétválasztja.

 

The Beauty Book For Brain Cancer

A könyv eladásából származó bevételt, kettő alapítványnak osztják ki. Az egyik a Voice Against Brain Cancer, ami agydaganatos emberekkel foglalkozik, a másik pedig a Sydney Neurology Oncology Group, ami az emberek testidegrendszerével foglalkoznak, illetve a daganat,rák ellenszer megtalálásával.

 

Free The Children - We Are Strong Together

Nina csatlakozott a Free The Children "We Are Strong Together" című kampányához, ami azt jelenti hogy együtt erősebbek vagyunk. Ezzel arra ösztönzik az embereket, hogy vegyenek Rafiki karkötőket, egy "összetartozást" szimbólizálva.

 

It On Us

Nina az Its On Us nevű kampányhoz 2015 végén csatlakozott. A kampány célja, a szexuális erőszak elleni küzdelem. Támogatja az erőszakon átesetteket, áldozatokat, illetve segít felismerni, és túllépni a helyzeten.

 

Kind Campaign

A Kind Campaign alapítója, Lauren Paul, Nina egyik nagyon jó barátnője. A szerveszet, különböző jótékonysági szervezeteknek gyűjt pénzt, és sok helyre szervez különböző ingyenes programokat, az iskolákban.

 

 

Egy szerkesztő van, Izabella
Ne használj trágár szavakat kérlek
Itt kérhetsz cserét, nyugodtan
Ha szeretnél, a nevedhez nyugodtan tölts fel képet vagy gifet

 

 

    

    

    

Szabályok/Lekerülés/Várólista

Vár: -
Lekerült: 

Szerkesztő: Izabella
Nyitás: 2017.01.19
Re-opened: 2019.11.12
Design,kódok: Katie, Linda, Izabella
Az oldal nem áll kapcsolatban Nina Dobrev-val, sem barátaival, sem családjával. Ez csak egy rajongói oldal, ami mindössze azzal a céllal jött létre, hogy a rajongók magyar nyelvű friss hírekhez,illetve információkhoz jussanak a színésznőről. Az oldal minden szöveges anyaga saját írás és/vagy saját fordítás vagy gyűjtés, ezért másolása tilos.
Nina fanok száma
Indulás: 2017-01-19
 
Nina twitter bejegyzései
 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Daily-Nina

Rengeteg kép

2017.03.24. 11:51, Isabelle
Rengeteg kép

Sziasztok!:) Sajnos Nináról nincs semmi hír, ezért nem volt az utóbbi kettő napban friss. Viszont,hoztam nektek régi eseményekből képeket, amik még előkerültek. :)

Ugye mindenki emlékszik, a The Vampire Diaries Wrap Partyra? Bizony. Február 4.-én került megrendezésre, és előkerült még egy pár kép a napokban Nináról, és a partyról. Összeszedtem nektek az összeset, és külön mappába feltöltöttem a galériába.

      

Elkezdtem rendszerezni a galériát, viszont lehetséges hogy költözésre kerül sor, mert valamilyen oknál fogva nem úgy működik ahogy kellene. Akkor pedig, szépen rendszerezve fogom megcsinálni az új galériát, mert amikor elkezdtem annó a Sosugaryt használni, fogalmam sem volt hogy kell, azért lett minden egy kicsit szanaszét.:)

Illetve Ninának, még a Vámpírnaplók 5. évadja idejében, volt egy fotózása, amiről most kaptunk meg képeket. Nina gyönyörű volt, mint mindig. Ezeket a képeket is elhoztam nektek, én még mindig csak ámulok és bámulok..:D

      

Biztosan emlékeztek, hogy e hónap 17.-én volt Szent Patrik nap, amikor ugyanis mondtam, hogy Nina egy forgatáson vett részt. Nos, most előkerült még egy kép, úgyhogy mint mindent, azt is elhoztam nektek :D Nem nagy szám,de mégis valami..:D

      

Illetve Nina, a napokban repostolta Instagramra ezt a képet, amin a Vouge magazinban szerepel. Eredetileg Ilaria Urbinat osztotta meg a képet, ugyanis a magazinban megemlítették őt is a top 25 legjobb stylistok listáján. Nina ebben a ruhában, a Tripla X premierjén volt, Január 10.-én Londonban, és egy Zac Posen ruhát viselt. :)

      

És legutolsó sorban eddig mára, Nina Lane Cheek-el vacsorázott megint, szokásukhoz híven, és ismét csirkemellet csináltak, és húsgolyókat, amiről Instasztoriba postoltak mind a ketten. :)

      

  Galéria > Megjelenések > 2017.02.04. The Vampire Diaries Wrap Party

  Galéria > Nina Dobrev Photoshoots > 2013-2014 The Vampire Diaries 5. Season Promo

  Galéria > Instagram Life > 2017.03.17 Szent Patrik napja 

  Galéria > Home > Instagram Life

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre